Elvarázsolt újkrumpli leves-gyors poszt

Éppen csak elhangzott ” ez olyan leves, amilyennek lennie kell” és máris jöttem ide leírni.  Levesre ilyen dícséretet még nem kaptam, amúgy való igaz, ez még engem is elvarázsolt, pedig közismerten nem vagyok nagy leves rajongó. Írás közben kicsit bánkódom is, hogy olyan kevés készült, hogy alig maradt repetára.

Néhány maradék szem újkrumpli árválkodott, megtisztítva a hűtőben. Köretnek nem lett volna elég, így jött a hirtelen ötlet: leves! Még úgysem készítettem ilyen zsenge cuccból levest.

Landolt is rögtön a lábaskába vaj,  erre pedig nagyon finomra vágott salotta. Mikor már üvegesedni kezdett, rádobtam a kockára vagott újkrumplit, sóztam és laza mozdulatokkal ráogattam az edényt, hogy ne kapjon oda, mindaddig, amiga vaj jól megkapta a burgonya külsejét.

Felöntöttem vízzel, kb 7,5 dl. Míg főtt a burgonya,  elkészítettem egy  kis ” szinezőt” zöldfűszerekből.

Egy csokor friss bazsalikomot, egy ágacska tárkonyt leveleire szedtem, hozzávettem néhány kövérvirtnámi korriander levelet is. A leveleket 20 másodpercre lobogva forró vízbe tettem, szűrőkanállal kivettem és jeges vízbe mártottam. A forrázott leveleket a vízzel összeturmixxoltam, sűrű szűrőn leszűrtem.

Közben vajpuhára főtt a burgonya, így a levest behabartam. Ekkora adaghoz egy evőkanál tejfölt és 2 evőkanál mascarponét használtam. Ettől lett rendkívűl lágy és selymes az állaga. Hozzáadtam a zöldfűszerekből kinyert varázslatosan illatos zöld folyadékot, ezzel színezve a levest. Került bele/rá friss apróra vágott tárkony és voilá!

Meg kell hagyni, mennyei volt az íze. Az illata pedig egyenesen elvarázsolt.

image

Csokoládés céklatorta

 

IMG_9939teteje

Már egy ideje elkövettem csak úgy kísérletből, az eredmény döbbenetesen finom volt! Meg is ígértem a facebook oldalon a receptet, amit sajnálatosan nem tartottam be. 🙂

Az alapötletét a répatorta adta, és mivel imádom a céklát, nem volt kérdés, hogy kipróbálom.
Utólag nem tudtam eldönteni, hogy bánjam-e vagy sem a hozzáadott kakaót, ugyanis az ízhatásban hatalmasat dobott, viszont a látvány nem volt egy nagy szám. A kakaótól odaveszett a cékla csodálatos vörös színe.

Mivel most nagyon egészségesen élek, legalábbis próbálok, csökkentettem a cukortartalmát, és liszt nagyobb része helyett használtam mindent, amit találtam a spájzban: kókuszlisztet, darált mandulát….a recept pedig a hétköznapi hozzávalókkal kerül közlésre.

Hozzávalók:

29 deka liszt, azért ennyi, mert a hozzáadott kakaót valahol le kell venni 🙂
45 deka nyers cékla finomra reszelve
18 dkg cukor
2 púpozott evőkanál kakaópor
1 fél csomag sütőpor
1 púpozott reszelt narancshéj
2 tojás
3-4 ek olaj
csipet só
egy-két-há… marék durvára vágott dió, mandula, mogyoró, némi fekete csokoládé, ezek mind nagyot dobnak az összhangon!
1 narancs leve

A céklát nyersen a reszelő kisebb lyukán lereszelem. Lehet gumikesztyűt használni, jómagam élvezem, hogy horrort játszhatok a konyhában.KIEMELT-IMG_9934

Száraz hozzávalókat összekeverem, hozzáadom természetesen a durvára vágott magokat, aprított csokoládét.
Összekeverem a folyékony hozzávalókat, majd a kettőt csomómentes, homogén masszává dolgozom.

Előmelegített 170 fokos sütőben egy óra alatt készre sütöm. Tűpróba!

IMG_0052kiemel

Máz:
30 dkg mascarpone
15 dkg fehér csoki

A csokit gőz fölött olvasztom, ezt követően temperálom majd hozzá adom a mascarponét, simára keverem egy habverővel.
A tökéletesen kihűlt tésztát (elég bénán) kettévágtam, majd a két darab közé kentem a krém egy részét, összeillesztettem és a maradékot a tetejére kentem.

Ennyire egyszerű. Igen masszív, kiadós, így csak kisebb szeletekben fogyasztható :p

IMG_0049IMG_0050

 

Mascarpone mousse

Csak a neve által tűnik bonyolultnak, nem kell megijedni tőle.

még egy ovis is simán el tudja készíteni ezt a lágyan selymes pohárkrémet. Bizton állítom nem csak a legkönnyebb, de a leggyorsabb is és… A legfinomabb!

Hozzávalók:

25 dkg mascarpone
3 dl tejszín

4 ek porcukor és egy citrom átszűrt leve. Idény gyümölcs.

A mascarponét összekeverem a cukor felével és a citromlével, majd a maradék cukorral kemény habba verem a tejszínt és óvatosan beleforgatom a mascarpone krémbe.

Gyümölcsökre kanalazom, rövid ideig a hűtőben pihentetem és kész is a kanalazható lágy délutáni kényeztetés.

image

 

 


Ribizlis profiterol, levendulás csokoládéban

fejléc

Oly sokszor hivatkoztam már arra, hogy történik valami és nekiállok megsütöm, megfőzöm a hangulatot.

Mert nincs sok más választásom ha jön egy illat, egy szín, egy taktus és mert próbálom úgy látni a világot, hogy abban szépség és derű lakik. Egyszerű történeteket és érzéseket főzök bele a tányérba néha ujjongva máskor csendesen. Azt ami örömöt ad és mosolyt csal.

Bármit kezdek, mesét keltek.  Tudom, más lenne az íze, ha pont akkor és ott mégsem az történne, ami és ennek súlyát is belefőzöm, belesütöm a mindennapokba.

Ebbe a kis fánkocskába is belekerült minden, szívvel-lélekkel. Ott van benne a tiszta levendula mezők messzi illata. Hogy íz-e vagy illat? igazán nem tudom. Csak annyit, hogy átleng mindent, titkos zamatokat kölcsönözve  a csokoládénak úgy, hogy minden érzékszerv szinte idegesen bizsereg.

Íz és illat, ízes illat… mert nincs ám még egy szó egyikre sem annak ellenére, hogy a világ legszebb legízesebb nyelvét beszéljük e két esztétikai érzést nyelvünk erősen elhanyagolta.

De nem búslakodom csak beleharapok egy fánkocskába és elönt a jóleső  béke. Talán az Élet vidámsága. Mindegy is minek nevezem a szer-etet. Ízlelgessétek csak.

A fánkok burka:

1 bögre víz (250 ml)

1/2 bögre vaj

csipet só

1 ek cukor

1 bögre liszt

4 tojás.

Egy edényben felforralom a vizet a vajat, a sót és a cukrot. Leveszem a tűzről és beleöntöm a lisztet egyszerre. Egy fakanállal alaposan összedolgozom, visszateszem a tűzre, hogy kicsit szárítsam. Állandóan keverem, nehogy leégjen.

Tálba teszem és hagyom kihűlni.

Egyenként hozzákeverem a tojásokat és simára dolgozom.

Nyomózsákból pici diónyi gömböket nyomok a zsírpapírral bélelt sütőlemezre. Felvert tojással megkenegetem a tetejüket és 200 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütöm. (kb 25-30 perc)

Mielőtt megtölteném hagyom teljesen kihűlni.

Ezúttal piros ribizlis mascarponés chantilly krém került bele.

Egy pohárka ribizlit egy szűrőn átpasszíroztam (kell a kis fanyar savanykás íz az édes csokoládéval szemben).

Fél liter tejszínt (tejszín és a tál is előre lehűtve) 1/2 bögre porcukorral kemény habbá vertem, majd hozzáadtam a mascarponét ( kb 30 dkg) és a ribizlit.

Alaposan összedolgoztam és nyomózsákkal a fánkocskák belsejébe adagoltam.

Csokoládé máz:

kb 25 dkg csokoládét gőz fölött felolvasztottam.

2 tojássárgáját,  evőkanál keményítőt összedolgoztam majd apránként hozzáadtam kb fél liter forró tejet és gőz fölött a felolvasztott csokoládéval összedolgoztam. Ezt ízesítettem egy kevés levendulával (csínján vele, mert intenzív!)

Hagytam teljesen kihűlni és a fánkocskákra öntöttem.

prof profkicsi

 

Wonton raviolli illatos zöldfűszerekkel

4

A konyha az a hely ahol soha nem kapaszkodtam tervekbe.
Minden inspirálni tud egy hirtelen jött zápor, egy formás felhő, egy mosoly, egy jókedvű vagy kedves üzenet.
Így volt ez a wontonnal is mikor tányérra komponáltam a csakra zöldjéhez színben illő összes illatos fűszert.
Az arisztokratikus spárgához az erdő illatú bazsalikomot, a gyógyító zsályát, a vidám ruccolát és a gondűző fokhagymát. Mindezt koronázva a mascarpone selymes lágyságával, a gorgonzola markáns ízével, hogy igazi olasz Mammaként beletöltsem a vietnámi wontonba.
És ha már a bazsalikom erdő illatú úgy döntöttem hirtelen, hogy a pöttöm raviolliknak ezerszép virág alakot kell ölteniük.
Mindezt tálalva az annyira kedvelt pestómon ami nélkül már nem is tudok létezni.

wonton2

Úgy történt, hogy ezzel a tésztával beneveztem és be is kerültem a Floriol Gasztropárbajára Fűszeres Eszter csapatába.
Persze a  kamera által okozott lámpalázzal nem számoltam, viszont a hozzávalókat ismét jól választottam, erről csak akkor tudtok meggyőződni, ha elkészítitek ti is otthon, természetesen kizárólag azután, hogy leadtátok voksotokat a Fűszeres csapat részére.

Szavazni itt tudtok: KATT IDE

Természetesen nem maradhat el a recept sem 🙂

Hozzávalók:

1 csomag wonton tészta

1 köteg zöld spárga

2 ek mascarpone, 10 dkg gorgonzola, 2 ek ricotta

1 tojás

2 gerezd fokhagyma

ruccola, zsálya, bazsalikom, bazsalikom pesto és floriol mediterán olaj 😛

A spárgák szárát karikákra vágom és az egészet enyhén sós vízben megfőzöm.

A karikára vágott szárdarabokat és néhány kalász darabod félreteszek.

A többit összeturmixolom. Miután kihűlt hozzáadom a friss ruccolát, bazsalikomot, zsálya leveleket, a mascarponét, a gorgonzolát, a ricottát, fokhagymát és összedolgozom végül a tojást is hozzáadom.

wonton1

 

Wonton tészta közepére halmozom őket majd a tészta széleit egy vizes ecsettel megkenegetem és ráhelyezek egy-egy másik darab tésztát, majd alaposan rányomom úgy, hogy lehető legkevesebb levegő maradjon a tésztalapocskák között.

Ezt követően egy virág alakú szaggatóval csinos alakokra vágom. Enyhén sós vízben kb 5 perc alatt kifőzöm.

Megforgatom egy kevés mediterán olajban, majd kevés bazsalikom pestóra helyezem. A maradék spárga szár karikákat és kalászokat forró mediterán olajban megforgatom és a tésztára helyezem.

És ha már vietnámi wonton egy kis illatos thaj bazsalikom virágot is szórtam rá az összhatás érdekében.

wonton3

 

Csatlakozz a Facebookon és nem maradsz le a lényegről! 🙂  Ha pedig tetszik, oszd meg másokkal is