Minek nevezzelek?

Gyors reggelimnek még nevet sem tudtam találni- esetleg segítségetekkel neve is lesz az én talán talján tekercsemnek.

Joggal követelhetne magának spanyolos nevet is, elvégre  a serrano sonka nem más, mint fehér sertésből készített, levegőn szárított és érlelt sonka (jamón Serrano), ám a töltelékként felhasznált mascarponés  tormás ricottakrém miatt kizárólag olaszos nevet szeretnék neki adni.

Elkészítése gyors és egyszerű. Egyneművé kevertem egy kis mascarponét ricottával, kevés tejszínes tormakrémmel, majd a serrano szeletekre helyeztem. Mindegyik közepére került néhány szál párolt spárga. [ bár még nem dúl  a spárgaszezon, de mindazok, akik kedvelik ezt a törékeny zöldséget megértik, akármennyire is számít még luxusnak, akármennyire munkás az előkészítése a végeredményért megér minden “áldozatot”]

Szezámmagos batyuban sült camembert, saláta ágyon

Sok háztartásban már hagyomány, hogy camembert sajtot csakis rántva lehet elkészíteni. A házi tündérek fantáziája pedig a kész majonézen túl legfeljebb az áfonyalekvárig terjed.

Meg kell hagyni mai merényletem e penészes sajt ellen nem kifejezetten kifinomult gourmet cselekedet volt de összességében mégis közlésre alkalmasnak találtatott.

Hozzávalók:

camembert sajt, vajas tészta, 1 tojás sárgája, szezámmag,

körte, jégsaláta, aszalt gyümölcsök, magvak, balzsam krém (más néven glaszé), olíva olaj, szója szósz.

Ketté vágtam a sajtot, majd közepére helyeztem egy körte karikát (magháztól megszabadítva természetesen).

Feldaraboltam a jégsalátát, hozzá dobtam aszalt szilva- és sárgabarack darabokat, a maradék körtét cikkekre vágtam és ezt is beledobtam a tálba. Hozzáadtam egy kevés tök,-fenyőmagot és mandulát, majd az egészet meglocsoltam szója szósszal, glaszéval és olívaolajjal. [ fontos a sorrend! az olívaolaj kerüljön utolsóként a salátára, hogy a többi ízt előtte magába szívja].

Vékonyra nyújtott leveles tésztába csomagoltam a körtével tömött sajtot, majd megkentem alaposan tojássárgájával, megszórtam szezámmaggal egy kevés durvára tört tarka borssal és forró sütőben pillanatok alatt megsütöttem.

Legközelebb dupla adagot készítek.

Avokádó krém

A körteformájú, kissé rücskös felületű avokádót Izraelben, Közép-Amerikában, Spanyolországban termesztik. Alligátorkörtének is nevezik.

Gyümölcs, zöldség és gyógynövény is egyben.

Telítetlen zsírsavakban gazdag, B-, C-, E- és A-vitamint tartalmaz. Az érett gyümölcsben káliumot, foszfort, vasat, nátriumot valamint kalciumot és magnéziumot is megtalálható. Jó hatással van a szív- és érrendszeri problémákra, vitamintartalmának köszönhetően pedig kitűnő antioxidáns. (forrás házipatika.com)

Kiváló gyors vendégváró falatot készíthetünk belőle, ha pedig nem várunk vendégeket, magunknak.

Hozzávalók:

1 jó érett avokádó,

kevés limelé,

2 gerezd fokhagyma,

só.

Hosszában magjáig vágjuk a gyümölcsöt, majd egy egyszerű tekeréssel ketté válasszuk. Kiszedjük a magját, majd a puha gyümölcs húsát egy kanál segítségével kivájjuk. Meglocsoljuk kevés lime levével ( citrom is megfelel erre a célra), nem csak különlegesebb ízt kölcsönöz, de ez által a krém nem sötétedik meg.

Hozzáadjuk a fokhagymát és összeturmixoljuk.

Sózzuk.

Piritóssal tálaljuk. Kiváló és gyors finger food!