Culinartz

Volt néhány étel, amivel gyerekkoromban ki lehetett volna kergetni a világból. Legtávolabba lecsótól tudtam volna elfutni. A világ végére is. Annyira voltunk haragban, hogy mindig igyekeztem hazaérni és őstehetséggel egy tányért összemaszatolni, majd megigazgatni a labosban lévő lecsót, hogy azt a hatást érjem el, ebből már szedtek. A nagyobb baj akkor volt, ha az egesz család együtt ült asztalhoz. Ilyenkor kénytelen voltam letuszkolni, ha a gyomorfájás szimulálása már hihetetlen volt, mindeközben fogadkozva mantráztam magamban: ” felnőtt leszek, lecsót soha nem eszek”.

Így is történt hosszú évekig, míg hogy hogy nem egyszer azon találtam magam, hogy jé lecsót főzök! Félreértés ne essék, a lecsó és köztem most sincs határtalan szerelem, ugyanis kizárólag az általam készítettet vagyok hajlandó elfogyasztani.

tudom, ahány ház, jobban mondva konyha, annyi lecsó. Kedvencem a szicíliai, padlizsánnal, de ezt a hétköznapit is megkedveltem valamennyire.

Többnyire a kiló paprika-két hatalmas hagyma-két paradicsom arányt használom, persze kell bele némi szalonna, lehetőleg husos, és egy szál kolbász.

Apró kockára vágott szalonnát kevés olajon kiolvasztom és rádobom a feldarabolt hagymát. Szép üvegesre dinsztelem, közben a vékony karikára vágott kolbászokat is hozzáadom, hogy megpiruljanak. Ezután adom hozzá a pirospaprikát, elvégre színt kell kapjon, és köztudott, hogy zsíros közegben oldódik. Ezt követően hozzáadom a szép egyformára karikázott lecsópaprikát.

Nos ezt a karikázást még a legelején végzem, és mind egyforma vastagságúak. Szeletelő gépet beállítom alig egy centiméteresre, végig zúzok rajta az összes paprikával, majd alaposan megmosom, ekkor távolítok el belőle minden magot. Egy sem kerülhet bele! 🙂

Összeforgatom a hagymás alappal, sózom, pirítok rajta egyet kettőt, majd kevés vizet öntök alá, nehogy leégjen, majd alacsony lángon magára hagyom.

Közben a paradicsomokat meghámozom, ennyire finnyás vagyok és ki nem állhatom, ha akarmilyen ételen paradicsom héjjal találom szembe magam, apró kockákra vágom és hozzáadom a paprikához. Készre főzöm. Persze igyekszem ügyelni arra, hogy ne főjjön szét, és egy leheletnyit megőrizzen a roppanós frisseségéből.

Ezt ma köménnyel is meghintettem, amúgy mindig a pillanatnyi hangulatom szüli a fűszerezesét. Készítettem már tárkonnyal is. Na bumm. Nem szoktam követni semmi féle előírást.

Ma különös kudarcként éltem meg, hogy a tetejére képzelt buggyantott tojásom nem sikerült, de végülis meg kellett már tapasztalnom azt is, milyen elpazarolni két tojást, úgy, hogy egyik sem sikerül. 😛

Még tart ezen a héten is a teljesítendő feladatom, mely szerint minden nap kötelező posztolnom a főztöm, egy kizárólag mobillal készült fotóval dokumentálva, eljátszottam a gondolattal, holnap rizses lecsó lesz, szerdán tojásos, csütörtökön tarhonyás…esetleg tejszínhabos desszertként is visszaköszön? 🙂

Egy biztos, a héten még talalkozni fogunk, de egeszen biztos, hogy teljesen más módon…

Nyolcadik nap teljesítve! 🙂

image

 


Főzte és fényképezte Emese, alias Culinartz ~ a konyha az egyetlen hely, ahol nem kapaszkodom tervekbe


Hasonló bejegyzések: