Bizony előfordul, hogy történik olyasmi, amitől az ember lelke nevet, esetleg még dalra is fakad. Ha pedig a gyomor is éhes hozzá a kezek pedig elkezdenek főzni, olyankor nincs idő gondolkozni, nincs menekvés! Nyelv sem marad szárazon. Beindulnak az érzékszervek: az orr illatversenyt érez, a fülek pedig külön életet élnek egy távoli hangverseny teremben.
Mivel ez a kagyló tészta állandóan Botticelli Vénuszát juttatja eszembe, most is ott lebegett előttem a kép. Különös, hogy mindvégig Ravel Boleróját hallottam magamban.
Talán a hatalmas Mester vezette az én komponálásomat is, amint szépen sorjában pakoltam a hozzávalókat a konyhapultra:
kagylótészta,
paradicsom ( ezúttal a legfinomabb fajta olasz passata)
olívaolajban érlelt színes olívabogyók, rozmaringgal, kakukkfűvel, fokhagymával és napon szárított paradicsommal
2 olaszos evőkanál mascarpone, 5 dkg gorgonzola sajt, egy csomag mini mozzarella,
koktélparadicsom, friss új fokhagyma, egy iciri-piciri fej újhagyma,
friss vadmajoránna, bazsalikom és thai testvére
egy cukkini, néhány vékony szelet kaliforniai paprika.
Nem kell megijedni, mire a kagylótészta kifő, addigra minden készen! Nem tart tovább, mint Ravel Bolerója 🙂
Feltettem a vizet főni. Bekapcsoltam a sütőt 200 fokra.
Az apróra vágott hagymát a fokhagymával megfonnyasztottam egy kevés olívaolajon. Rádobtam a vékony karikákra vágott cukkiniket és megpirítottam, majd hozzáadtam a csíkokra vágott kaliforniai paprikát is.
Szépen kihalásztam a serpenyőből őket és a visszamaradt hagymás, fokhagymás olívához öntöttem kb 3 dl passatát (nem más mint passzírozott, szűrt paradicsom). Kevergetve sűrűre főztem.
Egy kis tálban összekevertem a mascarponét és a gorgonzolát (ez utóbbit lehet belereszelni, vagy simán villával összetörni)
Leszűrtem a tésztát.
Egy sütésálló tál aljára öntöttem a sűrűre főzött paradicsomot.
Minden egyes kagylócskába került egy kiskanálnyi mascarpone-gorgonzola keverék, ebbe helyeztem egy-egy mozzarella golyócskát és egy- egy fekete olívabogyót, majd egyenként beültettem őket a paradicsomba.
Közéjük helyeztem a cukkini karikákat, a kaliforniai paprika csíkokat, néhány felezett koktélparadicsomot, olívaolajban pihenő finomságokat: olívabogyó, szárított paradicsom, vékonyra szeletelt fokhagyma, kapribogyó, rozmaring, kakukkfű…
Mikor ezzel elkészültem, betoltam az egészet a már kellően forró sütőbe 10 percre.
Azt kell mondanom, ilyen finomat tényleg nem ettem még.
Pontosan úgy fogyasztottam, mintha igazi osztrigákat szürcsölnék 🙂 Két ujjal felemeltem egy- egy kis kagylót, kiszürcsöltem az olvadó sajtmártást, még egy-egy hamis igazgyöngyöt is találtam bennük olívabogyó alakjában. 🙂
Próbáljátok ki! Megéri!
Ebben a pastában benne van minden! A Bolero és a Vénusz születése is. Ugyanolyan mint a két zseni Ravel és Botticelli kényes ízléssel válogatott, kifinomultsága.
Evés előtt hátradőlsz, külvilág kizárva, tökéletes csend csak a belső füleiddel hallod felcsendülni először halkan mintha a távolból érkezne, majd erősödik és közeledik.
Keveredik hang és illat. Igazán nem is tudod eldönteni. Csak szoros ütemben terjednek a taktusok és hozzá a mennyei illatok. Betöltik az egész teret. Mikor az orrcimpák már idegesen bizseregnek az ízlelő bimbók attól tartva, hogy nekik semmi nem marad a titkos zamatokból, követelőznek.
Ez az igazi műélvezet, Szférikus!
szólj hozzá