Culinartz

tirapavlovafejlec

Minap a barátnőmnél jártam vidéken. Persze mindig elfelejtem beleszámolni  az időmbe, hogy átmegyünk  a szüleihez is. Óriási öröm belépni a kiskapun máris egy másik világ tárul az ember elé.

Egy mesevilág. Egy káprázatos tündérkert. Hol a csodálatosan virágba borult kert máskor éppen a friss eső áztatta föld illata bódítja az embert.

kert

Most nem csak illatozott hanem színekben is pompázott.
Csattanásig kövér pozsgás paradicsomok, napsárga gyöngyszemű kukorica, mosolygós körték. Hamvas szilvák húzták földig Etelka és Laci bácsi kertjében az ágakat. Olyan mesebeli kert ez, ahol minden egyes levél, növény a gondos kezekről regél.
Ilyenkor persze kóstolás következik majd telepakolnak úgy, hogy csak győzze az ember cipelni ( a karácsonyi zserbóm baracklekvárja is itt termett, én csak megfőztem) 

Friss mandula! Szilva! Éppen csak beleharaptam és máris egy másik világba repültem.

“Már ahogy hozzáér a mandulához, alkot magában”  – hallom barátnőm hangját és felocsúdtam.

Való igaz. Rögtön szárnyalt a fantáziám. Magam előtt láttam egy hatalmas tál mandulalisztből készült macaront, krémesen lágy szilvás tiramisut…
Talán a hely ihlette, talán  a mandulatörő indított el bennem egy lavinát és a Diótörőtől szárnyaltam tovább, mert bizony ez egy ihletet adó “kertecske”.
Felcsendült bennem Csajkovszkij legismertebb alkotásának a Hattyúk tavának keringő részlete és rögtön a világ leghíresebb prímabalerinájának Anna Pavlova habbá álmodott tütüje, a pavlova tortácska, jelent meg előttem.

Innen már nem volt megállás. Komponáltam, ahogyan a zseniális romantikus Mester.

pavlovatiramisu

Pavlova tortácskát, szilvát, mandulát, mandulalikőrt és tiramisut. Mindent egybe egy káprázatosan fényűző egésszé.

A tortácska alapjának Nigella ( ki más 😉 ) receptjét adaptáltam:

Hozzávalók ( 4 db):

4 tojásfehérje,

csipet só,

25 dkg nádcukor,

1 tk fehér borecet amit megbolondítottam néhány csepp cseresznyés balzsamecettel,

2 tk keményítő.

A sütőt előmelegítettem 180 fokra. Előkészítettem a sütőpapíros tepsit és a formácskákat. ( a célnak legjobban a szilikon felel meg)

A tojásfehérjét, a tálat de még a habverőket is alaposan lehűtöttem (ezt tejszínhab készítésekor is érdemes elvégezni) majd a fehérjét a sóval habosra vertem. Nem keményre.

Óvatosan adagoltam hozzá a cukrot és a fehérborecetet. Kemény habbá vertem. Akkor jó, ha szép fényes a felülete és nem folyik ki a tálból. (mindig ki is szoktam próbálni: bátran a fejem felett megfordítom 😀 ) Rászórom a keményítőt és elkeverem.

Szilikon gyűrűk köré kentem a tepsin és a gyűrűk átmérőjének megfelelő kis halmokat (sipkának) is raktam a sütőpapírra.

150 fokon fél óra alatt készre sütöttem. Amikor megsült még fél óráig hagytam a sütőben kihűlni.

Miután kihűlt óvatosan kivettem a közepéből a szilikon gyűrűt és megtöltöttem.

Mindegyik alját kibéleltem mandulalikőrben áztatott babapiskótával,

majd erre halmoztam minimális cukorral készült (ugyanis maga a pavlova felér egy cukorkómával) tiramisuhoz készült mascarpone krémet ( 4 darabhoz 15-20 dkg mascarpone elegendő),

erre helyeztem a darabokra vágott fahéjban meghempergetett szilvát, megszórtam kevés finomra tört mandulával,

majd ismét krém piskóta és krém következett.

Végül a tetejére helyeztem a sipkákat. Gyümölcsökkel díszítettem.

tiralova

Pont olyan amilyennek lennie kell. Kívül roppan, belül selymesen lágy.

Őrületesen varázslatos és szédítő. Tökéletes, akár egy Csajkovszkij zenemű.

tiralova2