Statisztikák és a paprikás krumpli

krumpli

Minden blogger nap mint nap a statisztikáit böngészi. Jómagam meglesem  a keresőszavakat is, amelyek az oldalra vezetik az olvasókat. Az elmúlt napokban rengetegen kerestek a “paprikás krumplira”.

Nosza! Adott. Mindenképpen paprikás krumplit kell főznöm, annak ellenére, hogy az első ilyen kísérletem kolosszális kudarcba fulladt. Annyira mély nyomokat hagyott bennem, hogy minden egyes alkalommal eszembe jut első főzésem bukása 🙂 Lehettem úgy 12-14 éves, amikor rám bízták az ebéd elkészítését. Nagy hiba volt. Addig legfeljebb a piszkos munkát végezhettem a konyhában így nagy megtiszteltetésnek éreztem a rám bízott feladatot, ám ennek súlyát nem érzékelve bele se gondoltam, hogy ez balul is elsülhet.

Hát elsült. A család fele hazaérkezett én pedig büszkén tálaltam az ebédet. Ugyan gyanús volt, hogy nem egészen olyan, mint máskor. Sőt egyáltalán nem is hasonlít Édesanyám vagy a Nagyi főztjéhez, de büszkén tálaltam az enyhén paprikás elsózott vízben kisebb és nagyobb darabokra vágott ez által félig nyers félig szét főtt valamit. És begyűjthettem az “ovációkat”.  Szerencsére Édesapám jóslata, mely szerint soha nem fogok tudni főzni nem vált be.

Azóta persze úgy kezdek neki ennek az egy tál ételnek, mintha a legpompásabb Karácsonyi menüt készülnék megfőzni, talán mindig attól tartok váratlanul betoppan én pedig még egyszer nem engedhetem meg magamnak, hogy diadalittasan magasba tartsa villáján az ízetlen és főtlen krumplidarabot.

Ha pedig a google-t kell megetetni a paprikás krumplival, akkor neki is láttam.

Hozzávalók:

krumpli, hagyma, parasztkolbász, só, őröl köménymag és római köménymag, majoranna, babérlevél, tárkonylevél, pirospaprika.

Adagonként 2 szép közepes krumplit megtisztítok, félbe vágom, majd a feleket harmadolom. Nagyjából fél kiló krumplihoz egy fej hagymát számolva, a hagymát is megtisztítom és apróra vágom.

A kolbászt csinos karikákra vágom.

Kevés olívaolajon megfonnyasztom az apróra vágott hagymát, hozzáadom a kolbász karikákat és megpirítom. A kolbász is fog zsírt engedni így csak csínján bánok elején az olajjal.

Hozzáadom a pirospaprikát pirítok egy csöppet rajta, majd jöhet a többi fűszer és végül a krumpli magasabbra veszem a lángot és néhány percig pirítom. Sózom, de csak óvatosan, hiszen a kolbász is sós.

Felöntöm vízzel (elvisel egy kevés vörösbort is :p ) , de csak annyival ami éppen el sem lepi, félig lefedve közepes lángon puhára főzöm mindig pótolva a vizet.

Kovászos uborkával a legjobb, bátrabbak és karcsúbbak tunkolhatnak fehér kenyérrel. 🙂

paprikáskrumpli

 

 

 

 

 

Pulykamell tekercs gorgonzola ágyon pihenö asszúban érlelt aszalt szilvával bélelve

Karácsony meg vendégek meg töltött káposzta meg halászlé meg bejgli meg minden…

Gondoltam ha utolsó nap érkeznek a vendégek már a hagyományos karácsonyi ételeket alaposan unhatják én is unnám…

Márpedig annál az asztalnál amelyiknél én tálalok senki nem fogja visszatolni a tányért  “jajj ezt ettünk otthon, nagyi is ezt készített” stb indokokkal így már jó előre kiterveltem 🙂

Elég idomtalan melldarabot osztott rám a hentes, de végül egészen csinos szeleteket sikerült belőlük szabdalnom. A “lehulló” cafatok pedig szép kis címkés zacskóban alusszák téli jeges álmukat, megvárva a januári fogyókúrás méregtelenítő kúrám végét, amikor majd húsra kiéhezve rontok a mélyhűtő fiókjának. Remélem kellő ihletem is lesz hozzá 🙂

Nos a csinos szeleteket (azért hangsúlyozom állandóan, bár fotót nem készítettem róla, nagyon büszke voltam, hogy szabályos négyszögletes szeleteket fabrikáltam) kiklopfoltam (ugye így mondják? valaki javítson ki!) enyhén besóztam és hagytam pihenni.

Két napon keresztül szeletenként 5 szem aszalt szilvát tokaji asszúban érleltem, majd amint eljött az ideje minden egyes szelet husit egy-egy  olajjal megkent alufólia darabra helyeztem,  mindegyikre került egy szép csinos darab gorgonzola sajt a sajtokra pedig 5 szem aszalt szilva.

Egyenként feltekertem, szorosan becsomagoltam a fóliába, majd még egy adag fóliába és a tekercseket főzni kezdtem. Sajnálnám ilyen dolgokra az alaplevet, így beértem a víz sózásával és szórtam bele a saját készítésű szárított zöldség keverékemből.

Forrástól számítva, a lehető leglassabban kb 40 percig főztem, majd kicsomagoltam őket.

Kevés olívaolajat hevítettem, beledobtam egy kis csokor friss rozmaringot, az az illat! kapott egy kevés csillagánizst, fahéjat, szegfűszeget, szecsuáni borsot és római köményt, az aszalt szilvákat áztató tokajit és belehelyeztem a tekercseket.

Amíg pirulgattak löttyintgettem alá folyamatosan a tokajit.

Majd jázmin rizzsel tálaltam. Persze a fotó most gyorsan készült, nem volt idő próbálgatni, mert hát vendégek elé mégsem tehetek kihűlt ételt 🙂

Jéghideg gazpacho

Andalúzia legnépszerűbb étele a gazpacho, tökéletesen frissítő hideg leves a kánikulai estékre.

Elkészítéséhez felhasznált összetevők jellemzően a mediterrán konyha hozzávalói: paradicsom, paprika, uborka, fokhagyma és extra szűz olívaolaj- amitől a leves állaga krémesebb lesz.

Egyike a legrégebbi hagyományos paraszti ételeknek, ismerete a 12. századba nyúlik vissza.

Általában a szemre készülő levessel különböző eredményt lehet elérni. Nem könnyű meghatározni a hozzávalók mennyiségét és az eljárást.

Hozzávalók:

1 kg érett paradicsom,
1/2 kg uborka,
1/2 kg zöld vagy piros paprika,
néhány gerezd fokhagyma,
kevés római kömény,
borecet,
4 evőkanál olívaolaj,
egy szelet néhány napos száraz kenyér.

A paradicsomokat egy éles kés hegyével bemetszem keresztbe majd néhány másodpercig forró vízbe mártom őket ezáltal könnyen eltávolítható a paradicsomok bőre.
Negyedekbe vágom.
A kenyér kérgét eltávolítom majd langyos vízben megáztatom.
Ezután kinyomkodom belőle a vizet és turmixgépbe helyezem.
Hozzáadom a fokhagymát, a meghámozott magnélküli uborkát, a darabokra vágott paprikát, ecetet és olajat majd az egészet alaposan homogén péppé turmixolom.

Ekkor adom hozzá a paradicsomot és alacsony fokozaton összekeverem. Fontos, hogy ezen a ponton óvatosan keverjük össze, ezáltal nem kerül bele sok levegő  amitől levesünk színe elhalványulhat.

Ahhoz, hogy bársonyos levesem legyen az egészet átszűröm egy nem túl vékony hálón. Lefedve egy-két órára hűtőbe teszem.
Fogyasztás előtt sózom.
Egyedivé tehető nagyon apró kockára vágott friss zöldségekkel, fetával, pirítóssal.