Sokszínű variációk vega vacsorákra

 

 

 

 

 

Saláta…

saláta…

saláta…

és még mindig saláta!

Kaliforniai ragu

Bevallom ennek az ételnek semmi köze az Amerikai Egyesült Államok legnépesebb államhoz, azon kívül, hogy igazi gyors étel és sokkal egészségesebb, mint ama gyorséttermi kreálmányok. Egyszerűen nem voltam képes hangzatos nevet adni mai főztömnek. A végeredmény miatt mindenkinek érdemes kipróbálni.
Jázmin rizs főzésével kezdtem, mire ez elkészül, a ragu is készen lesz.
Hozzávalók:
egy közepes fej hagyma (cikkekre vágva),

fokhagyma, kevés kukorica,

1-1 husos kaliforniai paprika ( piros és zöld)

kb. 10-15 dkg tetszés szerinti hús, formás csíkokra vágva,

só, olaj, alaplé.
Kevés olajon üvegesre párolom a hagymát, hozzá adom a zúzott fokhagymát és rádobom a csíkokra vágott húst. Néhány percig pirítom, majd felöntöm alaplével (húsleves). Puhára párolom, majd hozzáadom a csíkokra vágott paprikákat és a kukoricát (módjával), majd kevés kukorica keményítővel éppen csak besűrítem.
Tálalom.

Őszi csirke saláta

Hétfőnként általában valami könnyed, kalóriaszegény ám vitamindús finomsággal próbálom levezetni a hét első napja által okozott stresszt.
Már reggel salátát terveztem, ám amikor bejelentkezett két igencsak jó étvággyal megáldott ismerősöm, kénytelen voltam gyorsan körülnézni a konyhában, miből is készíthetnék egy szupergyors fincsi salit, amiből nekik is jut majd és… természetesen megemlegetik.
Hozzávalók:
6 szelet hajszálvékony sonka
bő 1/2 csésze extra szűz olívaolaj [ amit képes vagyok csak simán kenyérrel mártogatva is nassolgatni]
4 csinos csirkemell filé
2 kis sárgarépa, megtisztítva, vékonyra szeletelve
2 citrom [kell a vitamin!]
1 közepes, apróra vágott cukkini
1 finomra vágott mogyoróhagyma
1 piros kaliforniai paprika, apróra vágva
1 sárga kaliforniai parpika, apróra vágva
1/2 vöröshagyma, apróra vágva
5 dkg kéksajt, morzsolva
só, bors, paprika.
római saláta levelek [ kevésbé ismert itthon, egyben az eredeti Cézár saláta alapanyaga is; kár, hogy ezt a legtöbb hazai étterem jégsalátával igyekszik pótolni]
Előmelegítettem a sütőt 200 fokra, egy tepsiben elheyeztem a sonka szeleteket és 10 perc alatt ropogósra sütöttem.
Közben a csirkemell szeleteket sóval, borssal, paprikával alaposan megfűszereztem, majd egy serpenyőben kevés forró olajon mindkét oldalát kérgesre sütöttem. Oldalanként 4-5 perc.
Kissé hagytam hűlni őket, majd csinos falatokat vágtam belőlük.
Citromok héját lereszeltem, a citromokat kifacsartam. Egy tálba átszűrve, habverővel összekevertem az olívaolajjal. Ebbe került a reszelt héja, mogyóróhagyma, só, bors.
Egy nagy tálba helyeztem a zöldségeket és a csirke darabokat, meglocsoltam az önettel, és hozzáadtam a morzsolt sajtot.
Kis tálakat kibéleltem római salátával, belehelyeztem a már kész salátát, tetejére kerültek a ropogós sonka szeletek, pirítóssal tálaltam.
Örömömre, átment a szigorú rostán!:)

Chimmichurri salsa

Hozzávalók:
1 paradicsom
1 nagy, zöld kaliforniai paprika
2 közepes hagyma
2 gerezd fokhagyma
1/2 csésze ( 125 ml) extra szűz olíva olaj
1/2 csésze (125 ml) ecet
2 evőkanál finomra vágott petrezselyemzöld
só, bors
Paradicsomot, paprikát, hagymákat darabokra vágjuk, majd a többi hozzávalóval egészen finomra összeturmixoljuk.
Egy jól záródó edényben hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.
Használhatjuk husok pácolásához, de kiváló kiegészítője a már kész grill ételeknek.
Argentínából származik, de napjainkban egyre nagyobb teret hódít, főleg a latin-amerikai országokban.
Legutóbb egy hatalmas steak mellett fogyasztottam, burgonyát mártogatva.
Készülhetnek vele apró falatkák is, kenhetjük csak simán pirítósra, nyakon önthetjük vele a rizsköretet- fantáziával, ízlés szerint szabadon felhasználható.
Természetesen elkészíthető piros esetleg sárga kaliforniai paprikával.
Az eredeti chimmichurri zöld paprikából készül. Húsok és zöldségek pácolásához használják.


婚約指輪 ダイヤモンド エンゲージリング プラチナ 0.2ct GIA鑑定書付 0.29ct Fカラー VVS2クラス 3EXカット GIA 通販 20307-GE1
エコソーラー電波時計 C-8367 エコソーラー電波時計 C-8367W(ホワイト)/80点入り(代引き不可)
エアロマグネティックバイク 198-05B
全国送料無料!! 【3個セット】フォーカルトーン アドヴァンス聴診器 アクアブルー
【10,800円以上で送料無料!※一部の地域を除く】
ダンシングストーン ダイヤモンドネックレス0.3ct Pt900 天然ダイヤモンド 揺れるネックレス ダンシングダイヤ 鑑別書付 保証書付 ギフト プレゼント
チーク無垢材 サイドボード 木製 総無垢材 リビングボード 無垢材 北欧 アンティーク調 サイドボード 木製リビングボード チークキャビネット 天然木製 ウッドサイドボード 引き出し キャビネット ア
シングルマットレス(Nスリープ ラグジュアリー L1) ニトリ 【送料無料・配送員設置】 【5年/30年保証】
お受験 スーツ お受験スーツ 紺 濃紺 入学式 卒業式 スリッパ 収納袋 バッグ レディース 女性用 ママ 母 セレモニー 入園式 卒園式 七五三 お宮参り 面接 説明会 大きいサイズ ワンピース 日
酸化防止製剤 食品添加物 セハースーパーEG 10L 缶 詰替用【代引き不可】