Culinartz

A nagy fogyókúrák és diéták alatt sem vagyok képes lemondani a kenyérről.

Egyszerűen nincs erőm. Így aztán megegyeztem magammal, hogy minimálisra csökkentem a kenyér bevitelét, ezért kénytelen vagyok beérni heti egy kenyérkével, amit természetesen magam sütök és természetesen még soha nem sikerült  két egyformát alkotnom. Nem mintha törekedtem volna erre 🙂

Hozzávalók:

280 ml langyos víz,

50 dkg rozsliszt,

1 kocka élesztő vagy 1 csomag szárított,

1 tk cukor,

2 dl író,

kovász ( erről már említést tettem egy régebbi bejegyzésben) – persze ez helyettesíthető kovászporral, mindegyiknek a csomagolásán szerepel a megfelelő mennyiség- a liszthez viszonyítandóan.

1/2 dl olívaolaj,

2 tk só,

apróra vágott szárított paradicsom és morzsolt szárított medvehagyma. Direkt nem adok meg mennyiséget, mert ez általában hangulat és ízlés függő.

A rozslisztet átszitálom, hozzáadom a szárított élesztőt vagy a feloldott élesztőt és a cukrot. A többi hozzávalóval összegyúrom sima tésztává. Meleg helyen  lefedve 80 percig kelesztem majd még egyszer átgyúrom.

Kerek cipőt formázok belőle, sütőpapírral bélelt tepsire helyezem. Bevágom a tetejét és további 45 percig meleg helyen kelesztem.

Kevés vízzel megecsetelem és előmelegített – 220°- sütőbe teszem, a sütőbe teszek még egy vízzel teli hőálló tálat és 60 perc alatt megsütöm.

Rácson hagyom kihűlni.