Culinartz

Amikor  a piaci asztalokon megjelenik a medvehagyma már tudom, hogy kevés időt kell várnom és érkezik a rebarbara is. Eddig nem túlzottan variáltam vele egyszerűen egy kis cukor és citromlé és már fogyasztottam is. Megfogadtam magamban, hogy idén egészen másképp lesz: kísérletezni fogok. Rebarbarával.

Az első adag vásárlásának pillanatában már eldöntöttem: chutney-val kezdek. Az édes-savanyú rebarbara tökéltesen alkalmas egy ilyen készítményre.

A chutney indiai származású “fűszereslekvár” amit én nagyon imádok, tökéletesen illeszkedik sajtokhoz és még jobban grillezett húsokhoz. Egy közönséges serpenyőben készült csirkemellet is teljesen más dimenziókba repít.

Hozzávalók:

fél kg rebarbara,

1 alma,

2 evőkanál mazsola,

kb 75 ml almaecet,

6 evőkanál cukor,

1 fej lilahagyma,

1 csapott mokkás kanál őrölt gyömbér,

4 babérlevél,

2 csillagánizs termése,

6 darab szegfűszeg,

néhány db szerecsendió virág,

10 koriandermag,

1 evőkanál olívaolaj,

kevés só.

Megtisztítom a és megmosom a rebarbarát majd kb 3 cm-es darabokra vágom. A meghámozott almát kb 1 cs-es kockákra vágom, a lilahagymát megtisztítom és apróra vágom.

Mozsárban egészen finom porrá zúzom a csillagánizst, szegfűszeget és koriandert.

Felhevítem az olívaolajat és enyhén megpirítom rajta a hagymát, megszórom gyömbérrel. Hozzáadom a cukrot kissé karamellizálom, majd hozzáöntöm az ecetet.

Ezután hozzáadom a rebarbarát, az almát, a mazsolát, a babérlevelet. Ízesítem a porított fűszerekkel egy kevés sóval.

Kis lángon 15-20 percig főzöm, alkalmanként megkeverve. Szükség esetén egy kevés vizet öntök hozzá.

Hagyom kihűlni, majd eltávolítom belőle a babérleveleket és üvegekbe szedem.

Még nem tudom meddig fog elállni a hűtőben, minden bizonnyal nem sokáig-ezt az illatok és az íze nem engedi.

 


Főzte és fényképezte Emese, alias Culinartz ~ a konyha az egyetlen hely, ahol nem kapaszkodom tervekbe


Hasonló bejegyzések: