Rántott tojás

Nem tudom ki hogy van vele, de ilyen időszakban én bizony unni szoktam a főtt tojás sonka kombót. Így aztán átalakult az egész valami teljesen mássá.

Nyugalom, 60 percbe belefér 🙂  Tény, hogy elsőre tökéletesre sikerült, de az is tény, hogy ettől én még nem fogok minden napot, vagy legalábbis vasárnapot ilyen reggelikkel kezdeni.  Szóval ez tökéletes tojásrántotta! jajj bocsánat, rántott tojás.

Kívül ropog, fehérje megfelelő állagú, a sárgája  selymesen folyós.

Medvehagymás hollandi mártás került a tányér aljára, állagában és színében is tökéletes, úgyhogy érdemes jól megnézni a fotón. Reggeli piacozáson szerzett aprócska zsenge retkekből néhány szemet marináltam, annyira zsengécskék, hogy a gyökér farkincáját se volt szívem levágni teljesen, csak megtisztítottam.

A spárgákat csak éppen felmelegítettem forró vajjal, tulajdonképpen ez a legjobb elkészítési módja. A vékonyra szelt sonkát narancsos kínai ötfűszeres vajon megfuttattam. Ez elhagyható lépés, hiszen a lényeg a rántott tojás 🙂

Igényel némi odafigyelést.
A tutti recept: 3 perc főzés.
Főző vízből kiemelt, megtörölt tojást azonnal jeges fürdőbe helyezzük, ahol hagyjuk teljesen kihűlni.

Feltörjük a héját, megpucoljuk és szárazra töröljük.

Liszt, felvert tojás, zsemlemorzsa. A szokásos. Egyszer ki fogom próbálni pankó morzsával is!

160 fokos BŐ olajban, (azért szükséges bő olajba helyezni, mert mindenhol egyszerre kell érje, azaz teljesen be kell lepnie. Célszerű egy kisebb felületű edényt használni erre a célra.  Nem fordítgatjuk, tekergetjük és a végtelenségig hő kezeljük, mert ettől a tojás sárgája nem marad folyós) éppen csak beletesszük 1 percre úgy, hogy mindenhol egyszerre kapja a forró olajat és szép aranyszínűre sütjük. Végülis nem fontos így tálalni, akár egy salátán is megállja a helyét.

Facebookon már bizony kaptam fotókat, hogyan sikerültek. Nagyon szép rántott tojásokat készítettetek!

 

😋

Elkészítetted? Megetted? Itt beszámolhatsz és kérdezhetsz is