Karácsony meg vendégek meg töltött káposzta meg halászlé meg bejgli meg minden…
Gondoltam ha utolsó nap érkeznek a vendégek már a hagyományos karácsonyi ételeket alaposan unhatják én is unnám…
Márpedig annál az asztalnál amelyiknél én tálalok senki nem fogja visszatolni a tányért “jajj ezt ettünk otthon, nagyi is ezt készített” stb indokokkal így már jó előre kiterveltem 🙂
Elég idomtalan melldarabot osztott rám a hentes, de végül egészen csinos szeleteket sikerült belőlük szabdalnom. A “lehulló” cafatok pedig szép kis címkés zacskóban alusszák téli jeges álmukat, megvárva a januári fogyókúrás méregtelenítő kúrám végét, amikor majd húsra kiéhezve rontok a mélyhűtő fiókjának. Remélem kellő ihletem is lesz hozzá 🙂
Nos a csinos szeleteket (azért hangsúlyozom állandóan, bár fotót nem készítettem róla, nagyon büszke voltam, hogy szabályos négyszögletes szeleteket fabrikáltam) kiklopfoltam (ugye így mondják? valaki javítson ki!) enyhén besóztam és hagytam pihenni.
Két napon keresztül szeletenként 5 szem aszalt szilvát tokaji asszúban érleltem, majd amint eljött az ideje minden egyes szelet husit egy-egy olajjal megkent alufólia darabra helyeztem, mindegyikre került egy szép csinos darab gorgonzola sajt a sajtokra pedig 5 szem aszalt szilva.
Egyenként feltekertem, szorosan becsomagoltam a fóliába, majd még egy adag fóliába és a tekercseket főzni kezdtem. Sajnálnám ilyen dolgokra az alaplevet, így beértem a víz sózásával és szórtam bele a saját készítésű szárított zöldség keverékemből.
Forrástól számítva, a lehető leglassabban kb 40 percig főztem, majd kicsomagoltam őket.
Kevés olívaolajat hevítettem, beledobtam egy kis csokor friss rozmaringot, az az illat! kapott egy kevés csillagánizst, fahéjat, szegfűszeget, szecsuáni borsot és római köményt, az aszalt szilvákat áztató tokajit és belehelyeztem a tekercseket.
Amíg pirulgattak löttyintgettem alá folyamatosan a tokajit.
Majd jázmin rizzsel tálaltam. Persze a fotó most gyorsan készült, nem volt idő próbálgatni, mert hát vendégek elé mégsem tehetek kihűlt ételt 🙂
szólj hozzá