Culinartz

Az úgy szokott történni, hogy sütök-főzök, főzök-sütök. Majd gyűlnek  a megíratlan posztok, jegyzetek, fényképek és csak gyűlnek és gyűlnek. Talán lustaság, talán jóllakottság vagy elégedettség miatt a posztok megírása tolódik.

A húsgolyókkal is ez történt. Többször is elkészítettem már, sőt ringbe szálltam vele a Nol Tv nyereményeiért, de valahogy még soha nem sikerült az illatos húsgolyóknak eljutniuk a fényképezőgép elé.

Hozzávalók kb 20 db kis golyóhoz:

35 dkg darált marhahús,
egy cukkini ( kb 15 dkg),
egy fej vöröshagyma,
egy tojás,
2 evőkanál reszelt parmezán ( elhagyható),
3 ág rozmaring,
só, citrombors.
A meghámozott hagymát és a megmosott cukkinit finoman lereszeljük.
Szórjuk meg egy kis sóval, keverjük össze és hagyjuk állni úgy 15 percig, hogy egy kicsi vizet engedjen.
Egy nagy tálba tesszük a darált húst hozzáadjuk a reszelt hagymát és cukkinit, amit előzőleg már jól lecsepegtettünk a felesleges folyadéktól.
Finomra vágjuk a rozmaring tűleveleit és hozzáadjuk a húshoz.
Felütjük a tojást, hozzáadjuk a parmezánt, egy csipet sót és a borsot majd villával felverjük és hozzáadjuk a húshoz.
Keverjük össze a hozzávalókat, és adjunk hozzá kb 2 evőkanál zsemlemorzsát (ha túl lágynak tartjuk).
A kissé nedves kézzel diónyi kis húsgombócokat formázunk és forró olajban néhány percig sütjük amíg szép aranyszínű lesz.
Ne süssük túl, puha és lédúsnak kell maradnia.
Papirtörlőre helyezzük a húsgolyókat, hogy felszívja a felesleges olajat.
Friss saláta ágyon tálaljuk néhányukat egy-egy szál rozmaring virággal megtűzdelve.
Fergeteges íz és illatkavalkádot okoz!