Culinartz 10 min. 15 min.

Szakmán belül sok jó barátra tesz szert az ember. Van ám lengyel barátnőm is, akivel egyszer egy hosszú hétvégén egy tanulmányút során végigettük Varsót. Tanulmányoztuk a múzeumokat, éttermeket.
Bevallom így a távlatokból, hogy némi félelemmel szálltam fel a repülőre, attól tartva, hogy Varsóban tutti éhen halok.
Éppen ellenkezője történt! 🙂 Ilyen és hasonló finomságokkal kényeztettek minket:

waw waw

waw waw

Harmadik napon már éppen hogy nem sírtam: “már megint enni kell?” – ez ugyebár elképzelhetetlen rólam.
Az a kiruccanás megérdemelne egy egész sorozatot, egy-egy aktuális falatot megosztok belőle, ugyanis akárhányszor szakmai ügyből keresem, minden beszélgetés egy jó kis virtuális lengyel kajálásban végződik. Felidézzük a varsói kulináris emlékeket, sóhajtozunk a finom fogások után, elárul néhány féltve őrzött titkot.

Éppen a lengyel eredetű céklaleves került sorra, amit első varsói vacsorám alatt szerettem meg. Annyira finom volt, hogy ma is fel tudom idézni magamba. Szívem szerint akkor ott habzsoltam volna, de visszafogott a hófehér damaszttal megterített asztal. Tegnapi szakmázás végén szóba is került -hiába, a forróság meghozza a kedvet a jéghideg levesekhez,
t. i. a chlodny jelentése hűvös, tehát hűsítő leves– így ki is lett faggatva: hogyan készíti el egy ízzig-vérig lengyel háziasszony a chlodnikot.

Dzsinkujemi! 🙂

Ami feltétlen szükséges hozzá:
– 80 deka friss bébi cékla, öreg céklából is készíthető persze, de most részesítsük előnyben a zsengeségeket
– 1 liter víz,
– só, bors, zúzott fokhagyma,
– egy kisebb csomag friss hónapos retek – lereszelve,
– egy darab kígyó uborka – lereszelve.
– egy nagy pohár joghurt (görög krémesebb!),
– egy nagy pohár kefír,
– sok, sok, sok friss illatos kapor,
– bár édesítésről nem szól a fáma, teszek bele kevés mézet  -ez a legvégén kerülhet bele- nem a megfőzendő céklához adjuk, ugyanis 58-60 fok feletti hőmérséklet hatással bír a mézben található vitaminokra, azaz csökkenti a vitamintartalmát.

Persze a fűszerezést tovább lehet gondolni. Ki-ki ízlelőbimbója szerint adhat hozzá, de ez az autentikus, az eredeti és miért kellene mindent bonyolítani?

A megtisztított cékla háromnegyedét kockára vágva a sóval puhára főzzük, borsot és a fokhagymát majd a végén adjuk hozzá. Alaposan lehűtjük. Ezt követően finomra turmixoltam.

Lereszelve adjuk hozzá a maradék nyers céklát, a reszelt retket és uborkát, ezektől lesz benne egy kis friss ropogósság, végül a felaprított kaprot is.

Egy tálban összekeverjük a joghurtot a kefirrel én ekkor adom hozzá a mézet, majd erre merjük a céklás alapunkat.
Összekeverjük és jól behűtjük. Jó sűrű lesz, imádom, hogy megáll benne a kanál 🙂

Kemény tojással, friss kaporral tálaljuk.

13319871_10154185054903905_3335138133524683272_n