Culinartz

Fordult már elő nem is egyszer, hogy a legnagyobb gondot egy-egy étel elnevezése okozza. Most is így jártam, ám ha van valakinek egy jobb ötlete álljon elő vele!

Délelőtt még fogalmam se volt mi készül ebédre, csak szépen kiklopfoltam 4 szelet rövidkarajt, majd enhény besózva betettem a hűtőbe és mentem dolgomra.

Legrosszabb esetben rántott hús lett volna belőle, de az kicsit snassz és ugyebár a zsömlemorzsa, a bő olajban sütés… elavult és egészségtelen

Délután hazaérkezve körülnéztem a hűtőszekrénybe és egymás után rakosgattam ki a pultra:

4 karaj szelet

bacon szalonna (szeletelve), szerintem szárított sonkát is elviselné,

camembert, 75 grammos darab.

A mártáshoz

200 gramm aszalt szilva,

a többi pedig már jött magától:

kakukkfű, 1 evőkanál citromlé, 2 evőkanál szójaszósz , 1 evőkanál méz

1/2 teáskanál őrölt fahéj, 1/3 teáskanál őrölt kardamom, 1/3 teáskanál chili,

1 teáskanál keményítő.

A karajszeletekre elhelyeztem egy-egy szelet camembert sajtot, megszórtam kakukkfűvel, borssal, majd csinosan feltekertem. Egy szelet baconnel hosszában, kettővel keresztbe körbetekertem, majd szorosan becsomagoltam alufóliába.

Műlevesbe forrástól számított kb 15-20 percig főztem. ( műleves: víz, só, szárított zöldségek keveréke)

Amíg a kis csomagok főttek, elkészítettem a mártást.

Egy evőkanál mézben megfuttattam az aszalt szilvát, hozzáadtam a szójaszószt,1 evőkanálnyi citromlevét, a fahéjt, kardamont,  chilit és összeforraltam. Felöntöttem kb fél dl vízzel, amelyben feloldottam a keményítőt majd még egy pillanatra összeforraltam. Falatokra vágott barackot dobtam hozzá és félretettem.

A hústekercseket kicsomagoltam, kevés olívaolajon ropogósra pirítottam és jázminrizzsel tálaltam.