Őrzök egy szakácskönyvet. Jobban vigyázok rá, mint a szemeim fényére. Érthető, hiszen családi ereklye. Úgy szállt generációról generációra. Még édesanyámtól kaptam, ő pedig a nagyitól, nagyi pedig a déditől, akit sajnos nem ismertem ám főző tudománya túlélt sok sok évtizedet a családi legendárium állandó szereplőjeként.
Ha valami igazán eredetit szeretnék vagy csak gyerekkort idézős hangulatba kerülök mindig belelapozok. Ma is ez történt. Piacozás után. Piacozás. Erről jut eszembe, ott álltam az asztalok között és toporogtam a mázsás szatyrommal, nem is tudom melyikünk cipelte a másikat… toporogtam és töprengtem: jó-jó bevásároltam, de mi lesz a vacsim? Akkor pillantottam meg egyik kofánál a frissen gyalult zsenge tököt. Szépen bezacskózva álltak katonás rendben.
Megvan! Tökfőzelék! Bár… nem vagyok túlzottan főzelék imádó, köszönhető ez egy régi rossz kifőzdés emléknek, mégis magamévá tettem egy adag (1 kg) frissen gyalult zsenge tököt és máris tudtam, hogy ma idő utazok… vissza a múltba és olyan főzeléket rittyentek, amilyet kizárólag édesanyám vagy a nagyi tudott készíteni.
A titkot megtaláltam a száz éves szakácskönyvben.
Hozzávalók:
frissen gyalult zsenge tök,
hatalmas csokor kapor ( persze nem álltam meg, hogy ne variáljak rajta így került bele tárkony is 🙂 ),
2 db burgonya,
2 dl tejföl,
só, pirospaprika.
Azt kell mondanom, hogy a friss tárkony remek döntés volt, ahogyan keveredett a kapor illatával… odórikus gasztroélmény!
szólj hozzá