Culinartz

Vilmoskörte, császárkörte, téli körte… ezektől a nevektől rögtön elábrándozok!

Visszanyúltam egy klasszikus recepthez, a boros körtéhez és elkészítettem életem legszebb rózsaszínű körtéjét, amit szederkrémmel és málnapéppel bolondítottam. A kettévágott körte fokozatosan halványul a külső élénkpirosból a belső áttetsző gyöngyházrózsaszínbe.

Hozzávalók:

4 körte,

7,5 dl vörösbor,

2 dl szederkrém,

25 dkg cukor,

20 dkg málnabefőtt,

1/2 citrom.

A körtéket egészben meghámozom úgy, hogy a csutkáját meghagyom. Egylábasban összekeverem a vörösbort, 20 dkg cukrot és a szederkrémet.

Hozzáadom a körtét és közepes lángon főzöm kb. 30 percig. A lábasban hagyom kihűlni (akár egy teljes napon keresztül is benne maradhat). A lecsepegtetett málnát összemixelem a citrom levével és a maradék cukorral. Sűrű szitán átnyomom a pürét. Tányérra helyezem a körtét és ráöntöm a málnapürét.