Culinartz

spenot

Pite is és rétes is, ugyanis kör alakú pite formában került a sütőbe, ráadásul a tészta majdnem tökéletesen megegyezik a rétes tésztáéval. Na nem arra a celofánba csomagolt bolti, törékeny papírlapokra gondolok.

Annál létezik egy egyszerűbb, egészségesebb és finomabb változat. Persze, hogy kézzel gyúrva. Nem kell megijedni, könnyebb, mint az ……. 🙂

A tésztához:
2 bögre liszt,
4 evőkanál extra szűz olívaolaj,
1 kávéskanál só.

A töltelékhez:
1/2 kg konyhakész spenót (előfőzve, apróra vágva),
20-25 dkg ricotta,
kevés gorgonzola, reszelt parmezán (opcionális),
4 gerezd zúzott fokhagyma,
kevés tej, liszt,
2 ek vaj,
5 tojás.

Először a tésztát készítettem el: lisztet és a sót összekevertem, majd hozzáadtam az olívaolajat, és kb 1 pohár jéghideg vizet. Alaposan összedolgoztam, majd miután összeállt, lisztezett deszkán sima, lágy tésztát gyúrtam belőle (kb 20 perc).

6 egyenlő gombócot formáztam belőle, majd mehet a hűtőbe pihenni. (minimum 2 óra, de a legjobb egy egész éjszaka).

A spenótot megtisztítom, alaposan megmosom és hagyományos módon elkészítem. Forró vízben megfürdetem, lecsöpögtetem, apróra vágom. Forró vajon megfuttatom az apróra vágott fokhagymát, liszttel rántást készítek, felöntöm hideg tejjel, sózom, hozzáadom a  spenótot. Ez esetben nem szükséges hígítani, sőt! Ügyelni kell, hogy kellően sűrű legyen, ugyanis még csak ezután kerülnek hozzá a további finomságok: ricotta, morzsolt gorgonzola, reszelt parmezán. Alaposan összedolgozzuk és hagyjuk hűlni.

Amíg a spenót hűl, kinyújtjuk a tésztát, és előmelegítjük a sütőt. (190-200 fokra)

Mind a  hat gombóckából, egyenként szép vékony tésztalevelet nyújtok.
Hármasával rétegezem őket, mindegyiket olívaolajjal megkenve.

Egy hármas lesz az alapja, másik pedig a teteje.

Egy kb 24-26 cm átmérőjű piteformát vajjal kikenek és morzsával megszórok.
Ennek az aljára kerül az egyik adag tészta, úgy, hogy a forma szélén kicsivel túllógjon.

A tésztával bélelt formába öntöm a ricottás sajtos spenótot; majd egy kanállal, néhány centiméterre az edény falától összesen 5 kis mélyedést alkotok. Felütök 5 tojást és mindegyik mélyedésbe elhelyezek egyet-egyet.

Ezután következik a második tésztalap, melyet szépen, óvatosan a tetejére helyezek. Olyan módon, hogy a pite forma peremén a felső réteg összetapadhasson az alsó réteggel. Igyekezzünk minél hermetikusabban zárni. Majd legvégén egy levegő fújására alkalmas eszközzel levegőt juttatunk a tészta alá.

Nem kell tartani attól, hogy a tészta elszakadna, kellően rugalmas és akárcsak egy lufi szépen gömbölyödik a levegő hatására. Óvatosan zárjuk és a maradék lelógó tésztát szépen a sütőforma szélére pödörjük.

Erre a levegős trükkre kizárólag azért van szükség, hogy a tészta ne ragadjon a töltelékhez, legfőképp ne a nyers tojáshoz. Nem utolsó szempont, természetesen az sem, hogy szép levegős, réteges lesz a piténk teteje.

koll

Forró sütőben 30-45 perc alatt gyönyörű aranybarnára sütjük.

A tészta ahogy sül, úgy fog visszaesni, a töltelékre. Ráadásul frissen még roppanós, hőleadással egyenesen puhul majd, ám ropogósan is és puhán is élvezhető, igazi húsmentes kis ínyencség.

IMG_5976

Csatlakozz a Facebookon és nem maradsz le a lényegről! 🙂 Ha pedig tetszik, oszd meg másokkal is!