Culinartz

Bizonyára már ti is találkoztatok a híres Marshallow test videóval, amelyben egyesével gyerekeket ültetnek be és hagynak magukra  egy ingerszegény szobában egy-egy pillecukor társaságával, megígérvén nekik, hogy ha az édességet nem majszolják be, a türelmüket további édességgel jutalmazzák. Nos nem kívánom most erről elmondani véleményem, legyen annyi elég, hogy ismételten “megajándékozott” egy ismerősöm ezzel a videóval, aminek eredménye az lett, hogy nyál csorgatva mentem ki a konyhába beindítani a pillecukor üzemet.
Természetesen a már jól bevállt receptemért nyúltam!:)
Hozzávalók:
4 ek zselatin
3,5 dl víz
35 dkg cukor
1 dl méz
egy csipetnyi só
kevés vanília őrlemény
1/2 bögre porcukor
1/2 bögre keményítő
A zselatint a víz felével összekevertem és egy keverőtálba öntöttem.
A maradék vizet, cukrot, sót és mézet egy magas falú lábasban összeforraltam, majd a lehető legkisebb lángon kb. 7-8 percnyi forraltam.
Habverővel elkezdtem keverni a zselatint és közben lassan hozzáöntöttem a forró cukorszirupot. Legmagassabb fokozaton kb. még 10 percig kevertem, aminek az eredménye már így is ellenállhatatlanul csodálatos hófehér ám ragadós, nyúlós hab lett.
Ezt követően egy 25×35 cm-es műanyag dobozba vágtam két sütőpapírt, egyiket az aljára tettem,egészen vékonyan megolajoztam, majd a habos masszát ráterítettem, egy kicsit elsimítottam. A másik sütőpapírt is megkentem olajjal és a hab tetejére helyeztem.
6-7 órára hűtőbe helyeztem.
[Összekevertem a porcukrot és a keményítőt], egy csésze kókuszreszeléket megpirítottam, majd egy megvizezett ollóval a már megdermedt pillecukrot felszeleteltem és ebben meghempergettem minden egyes darabot.
Állítólag sokáig áll el, ezt a próbát inkább másra bízom.
Természetesen lehet színezni is, ilyenkor a vízbe helyezzük a színezőanyagot, ügyelve a folyadék mennyiségére.
Lehet fogyasztani csokiba mátogatva, de ezt még nem mertem kipróbálni, mert még nagyon rossz viszonyba kerülnék a fürdőszobai mérlegemmel.
Mondanom sem kell, hogy Karácsonyra is beterveztem, de kicsit másképpen, csillag alakú szilikon formába fogom a masszát önteni.
Aprócskább darabokkal is lehet kísérletezni, forró csokiba, csokis sütik tetejére… de inkább nem ragozom tovább.


ESN-H8500WPフルHDネットワークカメラエルモ本体SDカード記録+統合ビューワー音声双方向通信212万画素
EC-13 唄金具 青銅 30号 10個入 飾釘 釘隠 青銅 BIDOOR(ビドー)
アネスト岩田 エアコンプレッサー TFP02C-10C (0.2kW/単相100V/オイルフリー) [エアーコンプレッサー][r21][返品不可][s9-910]
業務用仕様 超大判バスタオル ★100×180cm★ スレン染 2000匁 ブラウン 50枚セット
【正規品・送料無料】シャネル No5オードゥパルファム(ヴァポリザター)(100ml)+チャンスクリームサテンセット
【茶器/茶道具 掛軸(掛け軸) 一行】 春入千林処々鶯又は弄花香満衣又は春水満四澤(沢)又は別注文 足立泰道 【smtb-KD】
[送料無料]ペアリング 結婚指輪 マリッジリング ダイヤモンド ブルーダイヤモンド プラチナ 2本セット【楽ギフ_包装】0824カード分割【コンビニ受取対応商品】
ライトシェイプサービングスタンド Cod.305 マルテラート
【強力ラジウム!ゲルマニウム入浴器】 玉川の湯 「癒」 【大判】 – 『玉川の湯 癒』を家庭のお風呂に沈めれば、「ラジウム」「ラドンガス」「マイナスイオン」「遠赤外線効果」で身体を芯から温めます。【s
トムフォード サングラス ホイットニー TOM FORD Whiney TF0009 B5 64サイズ (FT0009) バタフライ UVカット【レディース】