Culinartz

A mai estebédem nem jött volna létre, ha nincs a munkahelyemnek internetszolgáltatója és ha nem romlana el mindaz ami elromolhat.

Hát elromlott. A szakik pedig hiába dolgoztak rajta távolból, rájöttek, hogy ez bizony hosszadalmas lesz és estig nem végeznek. Internet nélkül márpedig nem tudunk dolgozni így igazoltan ellógtuk a nap második felét.

A lógás a piacon kezdődött. Pusztán gyönyörködni szerettem volna a sok szép virág- és zöldségpalántában, a kövér zöld spenót és sóskahegyekben, a pozsgás eper halmokban, a csattanásig friss spárgákban, az aranyló sárga újkrumplikban, a tavasz ajándékaiban.

virágok

Persze nem úsztam meg ma sem némi költekezés nélkül. Ellenállhatatlan volt például az újkrumpli. Azt pedig külön imádom, hogy a kofák engedik, hogy válogassak!ők pedig azt imádják, hogy kiválogatom a legapróbbakat, amit szerintük nehéz eladni.

Pedig nekem elhihetitek, a legfinomabb a legapróbb. Igaz kell vele bíbelődni mire a vékony hártyát lehúzogatom, de ha akad egy kevés durva só semmi sem könnyebb, mint mogyorónyi újkrumplikat megdörzsölni és máris a selyem sima tiszta burgonyácskák mehetnek a vízfürdőbe.

A citromos csirkét rizzsel szeretem, amúgy is a rizs előrébb áll azon a láthatatlan ranglistán a burgonyával szemben ám az újkrumpli ellenállhatatlan.

A csirke combot már tegnap bepácoltam: egy citrom levét összekeverem két evőkanál olívaolajjal és zúzott fokhagymával.
A megmosott, megszárított csirkecombot bedörzsölöm sóval, borsozom és megkenem a citromos páclével és fél napig hagyom pihenni a hűtőben.
Kivajazott tűzálló tálra teszem, majd előmelegített sütőben szép piros ropogósra sütöm.

Míg a comb sült pirult addig a már tiszta burgonyát két evőkanál olvasztott vajra dobtam, fél deci vízzel felöntöttem, sóztam és lassú tűzön “zsírjára sütöttem”.

Megszórtam apróra vágott petrezselyemzölddel és tálaltam.

Kicsit pepecs munkának tűnik, de az eredmény megéri. Aki szereti a víz ízű főtt újkrumplit véletlenül se próbálja ki! 🙂

újkrumpli